3. Rész: Véletlen találkozása ÚJRA!

Hello!

Nos, innentől kezdve, nem csak Annabeth szemszöge lesz olvasható, hanem keverni fogom.

Vélemények jöhetnek! És bármi ötlet vagy bármi!

Zene: Bucky Barnes | Put On Your War Paint

Jó olvasást! :)

James Bucky Barnes:

   Kezembe fogtam a mappát és úgy haladtam a hideg moszkvai utcákon hazafelé. Kocsik zümmögtek, emberek társalogtak, néhány étteremből zene szűrődött ki, lámpák fényei villantak fel és világították meg az utcát. Nem fogtam taxit, és nem szálltam fel tömegközlekedési eszközre. Most csak egyedül akartam lenni, minden mástól mentesülni. Jó jogos, legtöbbször egyedül vagyok, de most a gondolataimnak is teret szerettem volna adni. Eddig ezt nem tettem meg, most eljött az ideje.

Képek gyötörtek. Mindig ugyanazok... A férfi, akit kimentettem a repülőgépről, akivel harcoltam, majd zuhanás, vérfagyasztó hideg párosulva a bezártsággal és végül egy idősebb ember képe, aki adja nekem a feladatokat. Semmi több, de jól tudom, hogy ezek az emlékeim. Az emlékek, melyre nem emlékszem és nem tudom, hogy mit kéne kezdenem velük. Mind vissza fog jönni valaha? Mondjuk, ha látnám újra azt a magas férfit, akit kimentettem a repülő hajóból, vagy bárki, aki az emlékeimbe szerepel?

Megráztam a fejemet és elhessegettem. Pont most kaptam új munkát, inkább azzal kéne foglalkoznom... Erős, néma léptekkel sétáltam haza. A belvárosban laktam egy étterem fölött, sárga kis szobákban. Házam nem volt valami eget rengető, de nem is voltam sokat otthon. Üres volt, úgy igazán. Képek, vagy bármilyen díszítő tárgyak száma egyenlő volt a kerek nullával. Amint belépett az ember, ha egyenesen haladt előre, akkor a konyhába jutott, ahol volt egy asztal négy székkel, onnan vagy az előszobából be tudott sétálni a tágas nappaliba, ami kanapéból, két fotelből, Tvből, egy íróasztalból és számítógépből állt. Másik oldalon pedig a fürdő és a hálószobám volt található. Kietlen az egész, eddig ez nem zavart, de most még én is megéreztem az ürességet... Legközelebb hozok haza valamit, hogy legyen egy igazán saját tárgy is itthon. 

Akadálypálya videó

Hello! 

Elkapott a videó készítési láz,  és találtam párat,  amiből össze tudtam rakni az akadálypályát ^^

Remélem jól sikerült,  véleményeket nyugodtan mondhattok!

Puszi: Abeth

(Ui.: - Szóljatok, ha illúzió romboló lett, akkor nem csinálok többet :)

2. Rész: Tánc az algoritmussal

Hello!
Meghoztam a következő rész is, köszönöm a visszajelzéseket, nem gondoltam volna, hogy ennyien fogtok. De csak így tovább! Várom a véleményeket! Hideg, meleg, akármi, csak fejlődök velük!

Zene: Soundgarden - Live to Rise (From Marvel's THE AVENGERS)

Jó olvasást! 
***

     Eljött a várva várt nap is. De most már többször átgondoltam, hogy jól tettem-e. Noha a kíváncsiság nagyon hajtott. A felettesem simán elengedett, volt egy olyan érzésem, hogy Fury vele is beszélt... De mindegy is, legalább elengedtek!

–    Kezdhetjük? – jött elém Fury, majd bevezetett egy tágas terembe. Hatalmasba, hogy pontosabban fejezzem ki magamat. Már ki voltak pakolva dolgok, például: asztalok, székek, pár bábu, meg céllövölde, de volt egy nagy üres placc is.

–    Igen! – nyeltem egyet, valahogy nem tetszett az egész. Homlok ráncolva néztem körül újra és újra.

–    Először is felmérjük a képességeidet! Ez itt egy akadálypálya! – mutatott szerte és máris tiszta lett számomra az egész. Hogy is merülhetett fel egyáltalán bennem, hogy rögvest elkezdjük...?

–    Oké, mi a feladatom? – mozgattam meg a csuklóimat, majd a nyakamat. Kicsit rozsdás voltam, de pár pillanat alatt be fogok tudni melegedni.

–    Csak juss át! – nézett úgy rám, mint egy idiótára.

–    Mi? – lepett meg. – Nem mondod el, hogy mely részeknél mi a feladatom? – értetlenkedtem. Hogyan jussak át akkor? Vagy csak vaktában rohanjak be és egy felugró valami majd jól kicsinál?

–    Mert nagyon nincs is, aki az utadba kerül, azt intézd el! De ez evidens, nem? A többi pedig, hogy juss ki!

1. Rész: Robbanásos "Randevú"

Sziasztok!

Meghoztam az első részt, bízom benne, hogy megfelelő lett!

Zene: Iron Man 2 OST - Nick Fury

Jó olvasást! :)

By: Abeth

***

     – Nem kéne annyit innia, Ms. Outlaw! – ült le velem szembe egy  férfi. Meg se lepődtem, hogy tudja a nevemet. Felé fordultam. Sötét bőrű, haj nélküli, barna szemű ember volt. Bal szeme le volt takarva, borosta látszott a szája és álla körül, fekete kabátot hordott, kezeit lerakta az asztalra, jelezve, hogy nincs nála semmi támadószándék. Egyetlen tekintetében kíváncsiság villant fel.

– Annyit iszom, amennyit akarok! – válaszoltam nyeglén.  Éppen kimenőn voltam, most per pillanat egy kocsmának adományozom pénzem egy részét.  Nem volt valami nagy hely, de a pia jó volt és nekem ez bőven megfelelt.Egy asztalnál ültem, nem messze a pulttól. Az egyik kiszolgálóval a kapcsolatom jó, így aztán én ismert vendég is voltam itt.

– Ha a felettese... – kezdett bele, de közben apró mosoly tűnt fel a szája sarkában.

– Semmi ha! Felettesem nem fogja megtudni – néztem mélyen a szemébe.  – Egyáltalán ki maga és mit akar? – húztam össze a szemöldökömet. Ismeretlen volt az alak, de a kisugárzása megfogott, nem az a tipikus "fel akarlak szedni" jellemnek tűnt. És plusz pont, hogy tudta a nevemet, bár lehet, hogy megkérdezte az egyik pincért...

– Rendben! – tette fel a kezét védekezően. – Ne kerteljünk!

Még inkább érdeklődő lettem. Valahogy más volt ő, mint akik le szoktak szólítani. Ő nem kerülgette a forró kását... De nem engedtem meg magamnak, hogy mindez kiüljön az arcomra.

– Köszönöm!  – bólintottam. Pillanatnyi csönd állt be, valószínűleg nem így tervezte el.

– Hallottam magáról!  – kezdett bele. – Hogy kivételes katona, aki az ipari formatervező szakon volt az egyetemen – vett elő egy dossziét. Az én nevem virított rajta nagy fekete betűkkel. Gúnyos vigyor terült szét az arcomra. Hát persze, hogy utánam néztek...

– Igazán?  Ennyire kutakodott? – vettem ki a kezéből a mappát.  Felnyitottam és átlapoztam. Születés,  iskoláztatás, jegyek, végzettség, netes profilok, majd az újság,  amikor visszatértem és satöbbi. Nem volt nagyon vastag,  de már most rosszul voltam, hogy van rólam egy mappányi információ... Vajon menyit tudnak még rólam? Vagy az egész életem le van valahol jegyezve?

Trailer

Sziasztok!

Húha, nagy öröm, hogy ennyien jeleztetek nekem, meg feliratkoztatok. Köszönöm szépen és továbbra is szívesen várom a véleményeteket ^^ Bármi jöhet, mint láthattátok.

Közben kiraktam a szereplő képeket, bekerült Annabeth és James is. Meg lehet tekinteni :)

Ennek örömére készítettem nektek egy videót! Remélem tetszeni fog és jó is lett! :)

Puszi: Abeth

Bemutatkozás - Prológus

Sziasztok!

Szeretném ezúttal megnyitni ezt a blogot, mely egy Bosszúállók fanfiction lesz, az elején még nem sok közel lesz az egész dologhoz a főszereplőnek, de utána igen!

Bízom benne, hogy tetszeni fog! Szeretném ha jeleznétek, hogy milyen. Komment, pipa, chat, bármi módon, én mindegyiknek örülni fogok. Lehet negatív is, hiszen abból is fejlődök. Szeretném, ha együtt építenénk fel az oldalt! :)

Ha vannak ötleteitek, azt is szívesen várok, mivel úgy gondolom, hogy a Bosszúállókkal is kapcsolatban fognak dolgok felkerülni idővel, nem csak a történet!

Képeket fogok hozni, lehet, hogy gifteket is minden fejezethez. Próbálok majd zenét is, ami nekem inspirációt adott...

Ezennel megnyitom a blogot!

Zene:The Avengers Theme Song

Üdvözöllek titeket! Jó olvasást! :)

***

      A nevem Annabeth Outlaw, de sokan a másik nevemet ismerik, azaz Omegát... Eléggé vicces, hiszen ez a görög ábécé utolsó betűje és valahol a véget is jelenti...

Elmesélem nektek, hogy hogyan is kezdődött minden.

***

     Családi életem nem volt sose nagy szám. Édesanyám könyvtárosnő volt, apám pedig egy fegyverkereskedést vezetett. Hát persze, hogy hamar megtanultam a fegyverekkel bánni. Már iskolás koromba eléggé kitűntem emiatt, túl nagy szám volt... Sokszor kerültem csetepatékban. Nem vagyok egy hercegnőfajta, aki éppen azon pörög, hogy mit vegyen a plázában. Nekem a hobbim az ökölharc volt, melyet apám noszogatott is. Nem tudom, hogy előre látta, hogy mivé fogok válni, de néha elgondolkodtam, hogy biztosan nem változtathattam volna az életemen, hiszen akkor még most is egy normális lány lennék, normális munkával és boldog családdal. Élném az unalmasabbnál is unalmasabb napjaimat és a legnagyobb gondom, hogy mit főzzek vacsorára...

Az egyetemig semmi gond nem volt, felvettek az ipari formatervező szakra, melynek boldogan vágtam neki. Viszont kaptam egy irtó helyes tanárt is, aki inkább a mechanikát magyarázta el. Harmincas évei elején járhatott és valami szívdöglesztő volt, olyan aggyal, hogy menten megdobbant érte a szívem. Mr. James Liare volt a neve, kicsit hosszabb sötétbarna haja volt, mely kiemelte sötét szemeit és száját. nem tudom, hogy csak én remegtem-e, mikor rám nézett, de mindegy is.

Az iskola alatt megismertem őt is, egy diák-tanár kapcsolat alakult ki... Titkon, de nem érdekelt, ha megtudják is, azt hittem szeretem.