14. Rész - Végre elkezdődött!

Hellobello!
Végre meghoztam a következő részt, megint egy csúszással, de most már picit talán előbb tudom hozni, mint eddig...
Remélem attól még jó rész lett!
Zene:Really Slow Motion - Gender ("Captain America: The Winter Soldier - Trailer 2" Music)

Jó olvasást! :)

***

Ma hirtelen jövő mámor,  az érzés,  hogy újra láthatod.  Mely felégeti a testedet, porrá válsz tőle.  Ahogy a mondás tartja: "Porból vagyunk, porrá leszünk. " Akár így is lehet értelmezni... A mézédes öröm,  hogy bosszút állhatok a naivitásomért, a női méltóságom eldöngöléséért, a szeretetem semmibe vételéért. Megborzongtam, és minden eddigi rosszullétem eltűnt egy csapásra. Vigyorogva raktam le a telefont.  A hívás nem volt hosszú,  de annál velősebb.  A kis mocsok Sokoviában van egy kis faluban, ott látták utoljára,  vagyis tegnap... Azonnal ültem fel, egy pillanatra elkapott a szédülés,  a fejem megrázkódott, de nagy sóhaj segítségével összeszedtem magamat, mire egy kéz fogta meg a vállamat. Máris visszazuhantam a valóságba,  nem voltam akárhol,  hanem a Bosszúálló toronyban voltam és körülöttem Bruce, Thor és Tony az ajtóban állt.  Nem voltam jó helyzetben, valahogy le kellett volna lépnem a kérdő tekintetektől, mivel hogy mind a hárman rám néztek, Thor tolt vissza az ágyra.

– Ohmm... – törtem meg a kínos csöndet és eltaszítottam a segítő kezet. – Nekem... – húztam el a számat és újra lepattantam az ágyról. 

– Csak ne olyan sietősen Ms. Outlaw!  – tendált beljebb Tony,  kezében itallal. – Bruce – intett a doktornak, mire máris a göndör fürtös hajú férfi felé fordultam. Teljesen nyugodtan nézett rám, így nem kellett félnem,  hogy bármelyik pillanatban képes lesz Hulkká változni...

– Nos – nézett a kezében lévő papírokra. – Hallucinációi voltak, vagyis szerintem, emiatt végrehajtottam egy egyszerű kis tesztet az agyi aktivitásairól – nézett újra vissza rám és ahogy kiejtette a szavakat, máris nagyot nyeltem. Tudtommal, még nem jutott oda el az orvostudomány, hogy felületes vizsgálattal rájöjjenek, van egy–két deci olyan szer a szervezetemben, ami nagyon nem vér és víz... Összeszorítottam az állkapcsomat és vártam, hogy folytassa.

– Meglepő módon nagyon aktív tudata van, még úgyis,  hogy éppen elájult – mutatta felém a papírokat. 

– Igen? – játszottam meg a csodálkozót és felhúztam a szemöldökömet. 

– Igen, nem ajánlom,  hogy már most talpra álljon,  előtte, ha megengedi, akkor kivizsgálnám – fejezte be örömömre... Csak kicsit voltam benne a kalamajkában, valahogy ki kell magyaráznom!

– Sietnem kell most, de majd valamikor be fogjuk pótolni – bólintottam,  hogy mégse nyelvből utasítsam el. Eléggé feltűnő lenne! Tudtam, hogy magyarázatot nem fog találni rá,  hacsak bele nem veti magát tetemesebben a munkába... De nem akartam, hogy megtudja, mi van bennem, sem ő,  sem más.  Tekintetemmel segítséget kértem a többiektől,  akik minket fürkésztek.

– De... – kezdett bele. 

– Semmi de – mosolyogtam nagyon és próbáltam a lehető legjobban mutatni, hogy jól vagyok.  – Mint látja, jól vagyok, és sietnem kell. Merre van a kijárat?  Vagy valaki kikísér? – tértem a lényegre, kezdtem türelmetlen lenni, így csak időt vesztek és az most fontos lenne, kitudja mikor lép tovább James...

Tanácstalanul összenéztek, és pillantásokból azonnal megértették egymást.  – Kikísérem! – bólintott Thor beleegyezően. 

–A Viszontlátásra! – intett Tony és azon nyomban el is viharzott. A magas férfi nyomában ki is siettem és a liftben kellemetlen kínos csöndben álltunk egymás mellett. Mintha órákba telt volna, hogy leérjen a földszintre... Idegesen ütögetni kezdtem a lábamat és a kijelzőz figyeltem, ahogy csökkent a szám.  

– Mi az ott a kezén? – jött a hirtelen kérdés,  mire meglepetten néztem le a csuklóimra, majd a férfira. 

– Mégis hol? – vontam fel a szemöldökömet, mivel hogy semmit sem láttam a kezemen, bármennyire is néztem,  forgattam. 

Megfogta a csuklómat és egy pontra mutatott, amit akármennyire is fixíroztam, az ég adta egy világon,  semmit se láttam.  Furán néztem Thorra, most ez átverés? 

– Nem látok semmit sem... – jegyeztem meg szárazon. 

– Pedig itt egy felfelé és egy lefelé mutató háromszög – húzta végig az ujját a meztelen bőrömön. Összehúzott szemekkel rám nézett – Nem látod?

– Ne vicceljen velem, mégis mit kéne? Nincs rajta semmi, látja – nyomtam a képébe a kezemet – De szóljon ha a pórusaimat teljesen kivizsgálta – rántottam el csuklómat a szorításából flegmán. Alig vártam,  hogy a lift leérjen és végre elhagyhassam ezt az átkozott tornyot. Az egyik vizsgáltatni akar, a másik hallucinál ábrákat, mégis mi jöhet még?! 

Megállt a lift és alig nyílt ki az ajtó,  de már átléptem a küszöböt és száguldottam kifele, amerre a bejáratot sejtettem. 

– A másik irányban van – jött a hang és tengelyem körül 180 fokos fordulatot tettem meg és spuriztam a másik irányba el. Semmi köszönés,  vagy bármi nélkül hagytam el az épületet. Mikor kiértem, hatalmas megkönnyebbülés szakadt fel belőlem sóhajként, elég meleg helyzet volt és kínos.  Körbenéztem,  és szapora léptekkel távolodtam el, sokáig néztem a csuklóm, hogy mire is értette a férfi,  de bármennyire is kerestem, nem találtam.

Kétszer szálltam át taxiba, hogy ne tudjanak követni,  bár aki nagyon akar, az így is, úgy is jönni fog a nyomomban. A házhoz siettem, a biztonsági védelmet feloldottam és mikor beértem, csak akkor könnyebbültem meg igazán.  Egy egész este ráment erre a mizériára, és pár órán belül edzésem lesz újra... Nem éreztem fáradtságot,  pedig mozgalmas napom volt, , helyette inkább minden érzékszervem kiélesedett. Nagy öröm volt, hogy Jamesra bukkantam, de valami hátsó félelem is megjelent mellette. Valami megmagyarázhatatlan okból,  de újra velem lett, nem úgy mint eddig, hogy szimplán csak kerestem, hanem beköltözött a szívemben, kitöltötte az üres pillanataimat, hogy foglalkozzak vele... Mint a repesz, mely ha egyszer bejut a húsba, csak egyre mélyebbre kerül és egy idő után kiszedhetetlen lesz... Pontosan ezt éreztem, a férfi mérgezett, tönkretette a gondolataimat, megzavart, kezdtem megint alulról nézni a világot, mintha eddig semmit se tettem volna. Eluralkodott ennyiből csak fölöttem...

***

Pontosan 4 nap telt el a hívás óta. A Shieldbe jártam edzeni, nagy ívben kerültem a Kapitányt, gondolom ő is tudja Tonyéktól az incidensemet, így nem hiányzott még pár kérdezősködés, de Nattól nem szakadtam el. Rendbe akartam hozni a kettőnk között fekvő falat, melyet én építettem. Szükségem volt rá, valakire, akinek mesélhettem, nem csak magamba zártam be a gondolataimat. A magány... Emésztett fel, az önállóság szakított el, nem tartoztam lényegesen sehova. Egyedül dolgoztam a szó szoros értelemben...

James nyomát hamar ki is szagoltam, ahogy jöttek az információk, úgy lett tisztább a kép. Sokoviában, egy Hydra bázison bujkált, hogy milyen okból? Olyan mélyre már nem tudtam ásni, de eldöntöttem, hogy mindenképp inkább személyesen tőle kérdezem meg, bár sejtésem szerint alanyokat keresett magának. Viszont inkább nem akartam már tudni mire és, hogy vajon milyen módon kerül a célpontokhoz közel.

A Hydra... Nos, ők már nehezebb esetek voltak. A rendszerük nekik is speciális volt, belülről törhető fel, de mivel ehhez már nem akartam vállalkozni, így más módot találtam. A betörésemnek a Shieldhez, nyoma maradt. A kamera felvételeket kikerestem és egy videót állítottam össze, melyet bemérhetetlen, lekövethetetlen, névtelen IP címről közzé is raktam. Pillanatok se teltek bele és a Shield rábukkant, még pár perccel később a Hydra is ráharapott a csalira és mind a két szervezet azon volt, hogy magának tudhassa a videót, mely az egész világnak mutatta meg a Shield gyengeségét. Undorodtam kicsit magamtól, hogy most a Hydrának tettem jót és ha ez kiderül... Hát biztos, hogy nem fognak örülni és csak reménykedhetek, ha fegyházzal megúszom...

Egy egész napot be kellett áldoznom edzés után, hogy a videót a neten tartsam. Nézettsége hamar megugrott bármennyire is csak az egyik szervezetnek címeztem, de hát a CIA, az FBI ügynökei se vakok és ekkora számítástechnikai zseni nem vagyok. Konkrétan versenyezte,m az idővel, mert amikor a Hydra rátalált a videóra, azon nyomban pakolni kezdtem. Muszáj volt Sokoviába eljutnom és ez nem lesz láthatatlan James előtt, hacsaknem annyira ostobának hisz.

Azonnal egy sporttáskába összepakoltam minden fontos kelléket, de fegyvert sajnos nem, a repülő útra nem engednének úgy fel. Egyetlen kis rövid levelet hagytam Furynak és Natnak...

"Igazgató és Natasha!

Szörnyen sajnálom, hogy nem tudtam elköszönni se, sürgős dolgom akadt, és amint visszaértem tisztázni fogom az egészet, de addig is, kérem várjanak meg. 

Annabeth Outlaw"

Többet nem is akartam közölni,  így is, úgy is a nyomomban fognak lenni, amint látni fogják, azonnal ráállítják a Shieldet a keresésre... Ahhoz túlzottan sejtelmes vagyok és nem ez az első esetem, hogy nyomtalanul eltűnök... Egyszer rá fognak jönni... Az a napot már várom!

Kétszer szálltam át,  és buszoztam egy sort mire megérkeztem a városba. Kietlen egy környék volt, azt meg kellett hagyni és nagyon kevesen beszélték a nyelvet, így borzalmasan nehezen tudtam estére biztosítani a szállásomat. Most már csak valahogy be kellett jutnom feltűnés nélkül.  Noha biztosan figyeltetni fognak, és bizalmatlanok lesznek irányomba... Valamivel meg kell őket győznöm majd... 

Ilyen gondolatokkal feküdtem le aznap, hogy az utazás fáradalmait kipihenjem.

***

Strucker báró: 

– Tudni akarom ki volt az! Mondom tudni! – dühösen csaptam egyet az egyik asztalra. Csak pár óra telt el azóta,  mióta a videó lekerült az internetről. Több órán át kereste a részleg a lehetséges készítőt. Azzal már mindenki tisztában volt, hogy nem az ellenség rakta fel, túl hamar akarták ők is megszerezni. Valami köztes volt, aki csak egy kódolt üzenetet hagyott nekünk.  

– Uram! – jött egy távoli kis ember hangja. Izzadtság gyöngyözött a homlokán és sápadtan kiabált nekem. Mindenki feszült volt, mióta ez a mizéria folyt, nem engedtem őket, hogy pihenjenek, hacsaknem egymást váltogatták. Túl fontos volt ez… Persze lehet, kiderül, hogy csapda és mindent bukunk, de azt a beépült tégláink már jelezték volna. Váratlan lépés volt a személytől, aki tette, de arról már volt hírünk, hogy valaki a Shieldbe betört. Lehet, hogy ő? Milyen neve is volt? Valami Fantom? Ennyire jó lenne, hogy a rendszerünket is megugrassza? Úgy tűnik… Vagy csak egy balek szerencséje…

– Mi lenne az? – léptem hozzá idegességemben és ujjaimat ökölbe szorítottam.  Elegem volt, valaki nagyon játszott velünk vagy komoly üzenetet akart hagyni... De nem tudtam eldönteni, vajon melyik is. 

– A számítógép megtalálta a kódot és ezzé alakította át – fordította felém a monitort, melyen fekete alapon zöldes számsorok és betűsorok futottak végig.  De nem szöveget alkottak, hanem egy képet.  Színek és árnyalatok nem látszódtak rajta, de a 2D-s képen így is felismerhető volt egy nő,  melynek göndör haja bőven nyakáig ért, mosoly játszott a száján és szemei pontosan rám szegeződtek. Hirtelen egy üzenet villant be: "Úton vagyok."

Majd minden képkockákra esett, a képernyő elsötétül és az üzenet megszűnt létezni.  

– Mi a .... – lepődtem meg. Az illető nagyon akart találkozni, de valahogy arra felé hajlottam, hogy nem jó szándék miatt, bár akkor azt miért közölte volna? 

– Kettőzzék meg az őrséget! Bárki valahol látja ezt a nőt a környéken,  azonnal szóljon! – viharoztam ki a teremből. Azonnal a fegyvertár felé indultam, hogy a katonákkal még szolgálat előtt beszéljek. 

Ez képtelenség!  Valaki ennyire?  Annyira hihetetlen volt, mintha most közölték volna velem, hogy a világ vége fog eljönni...

Fél úton se voltam, mikor a rádió recsegő hangja zavarta meg a csöndet.  

– Itt a báró! Vétel!  – szóltam bele a készülékbe türelmetlenül. Vajon mi lehet ennyiore fontos pont most? 

– Uram, a nő a városban van! – érkezett pillanatnyi szünet után a válasz – Épp a templom előtt sétált el egy pillanattal ezelőtt!  

A szívem is kihagyott egy ütemet. Máris?  Ilyen gyorsan? Profival állunk szemben... Esett le hamar a gondolat. 

– Vettem, vétel!  Az ikreket vessék be, ők elhozzák nekünk,  nem engedhetjük meg, hogy ő sétáljon el hozzánk! – kapcsoltam a vonalat és 180 fokos fordulatot véve siettem visszafelé.